S&P 500

Indul a gyorsjelentési szezon

A héten felpörgő negyedik negyedéves jelentési szezonra sem erősek a várakozások, év/év alapon konszenzustól függően az S&P 500 index esetében 4,3-5,3 százalékos profitcsökkenésre számítanak, az árbevétel pedig 3,2 százalékkal mérséklődhetett. Elsősorban az energiaszektor ezért a felelős, nélküle pont változatlanok lennének a vállalati nyereségek, az árbevétel pedig 1,1 százalékkal bővülne, bár az utóbbi még így is elég gyengének mondható. Ha a várakozások teljesülnek,  2015-ben nem volt profitnövekedés, mint ahogy a részvények sem emelkedtek. Az idei profitokra vonatkozóan 7,5 százalékos bővülést várnak az elemzők – de ez szinte minden év elején így van. 2014 december végén szinte ugyanilyen, 15,8-as előretekintő P/E-vel árazták a piacot, melyhez 7,9 százalékos profitnövekedést vártak.

WSJ: A harmadik negyedéves amerikai GDP jelentés alapján a vállalati szektor összesített profitja a készletekkel és értékcsökkenéssel megtisztítva az előző negyedévhez képest 1,1, éves összehasonlításban 4,7 százalékkal csökkent, erre 2009 második negyedéve óta nem volt példa. Van, aki emiatt optimista a jövő évi profitbővüléssel kapcsolatban, ugyanakkor romolhatnak a jövőbeni beruházási kilátások,  a gazdasági ciklus túljuthatott a tetőpontján. A hazai piacról származó profit 2,8, a külföldön elért viszont 12,2 százalékkal esett vissza az előző év harmadik negyedévéhez képest, nem utolsósorban az energiaszektor gyenge teljesítményének, valamint az erős dollárnak is köszönhetően.

Hasonlóság

Forrás: Bespokeinvest.com

Forrás: Bespokeinvest.com

Egyre magasabb szinten a shortállomány – jön a rali?

Érdekes chart jelent meg a Zerohedge.com oldalon tegnap: az NYSE piacon 1,4 milliárd darabbal 18,4 milliárd darabra nőtt a shortállomány nagysága. Az adat ugyan több mint két hetes (szeptember 15-i állapotot tükröz), de jól mutatja, hogy milyen a hangulat a piacon. A shortállomány közelíti a 2008-as csúcs szintet.

Ebből két dolog következhet:

  • Jöhet egy nagyon durva short squeeze, amiből egy komoly részvénypiaci rali is kibontakozhat függetlenül a fundamentumoktól.
  • A másik lehetőség, hogy ismét jó előrejelző lesz a shortállomány, ahogy volt 2008-ban is.
Nyitott short pozíció az NYSE piacon (forrás: Zerohedge, NYSE)

Nyitott short pozíció az NYSE piacon (forrás: Zerohedge, NYSE)

Jön a recesszió?

Egy érdekes grafikont találtam a neten: a Barclays anyaga szerint amikor nagyobb mértékben (60 bázispontnál többet) esik az S&P 500 nettó profit marginja, akkor utána rendszerint recesszió szokott jönni. Egyedül 1985-ben nem volt recesszió a profitok zsugorodása után.

Profit marginok csökkenése és a recessziók az USA-ban (forrás: Thomson Reuters, Barclays Research)

Profit marginok csökkenése és a recessziók az USA-ban (forrás: Thomson Reuters, Barclays Research)

A következő táblázatban az látható, hogy mi történt akkor, amikor 12 hónapos időszakban 60 bázispontot esett a profit margin. Ha bekövetkezett a recesszió, akkor esés jött a következő 6 hónap során az S&P 500 esetében.

Mi történt, amikor 60 bázispontot estek 12 hónap alatt a profit marginok? (forrás: Barclays)

Mi történt, amikor 60 bázispontot estek 12 hónap alatt a profit marginok? (forrás: Barclays)

És ha már recesszió, akkor érdemes megnézni, hogy hogyan reagál az S&P 500 a munkaerőpiaci adatokra fellendülés és visszaesés idején.

Fellendülés esetén a vártnál jobb munkaerőpiaci adatra esés szokott lenni a reakció, a rosszabbra viszont venni szokták a piacot. Míg recesszió idején a jó adatok esetén emelkedés jön, míg a rosszak esetében esés következik be.

S&P 500 reakciója a havi munkaerőpiaci adatokra (forrás: John Boyd, Jian Hu, and Ravi Jagannathan)

S&P 500 reakciója a havi munkaerőpiaci adatokra (forrás: John Boyd, Jian Hu, and Ravi Jagannathan)