jen

Pörög a japán pénznyomda

Reuters: Abe miniszterelnök tanácsadója szerint miután a BoJ most már az éves teljes állampapír-kibocsátást megvásárolja, lényegében megvalósult a “helikopteres pénzosztás” politikája. Ennek egy újabb eleme lenne a tervezett 40 éves kötvénykibocsátás, melyet a kereskedőkön átfuttatva szintén a BoJ venne meg.

Gyengül a jen

Abe japán miniszterelnök tanácsadója szerint a héten Japánba látogató Ben Bernanke ex-FED elnök korábban már felvetette neki a kamat és lejárat nélküli állampapírokkal történő költségvetési stimulus, azaz a “helikopter-pénz” tervét, mint lehetséges opciót. Hétfőn és kedden erről is tárgyalt a japán illetékesekkel.

USDJPY napi grafikon (forrás: Reuters)

USDJPY napi grafikon (forrás: Reuters)

A napokban írtunk is arról, hogy fontos szintről fordulhat a jen.

A 100-as szintről próbál fordulni a jen

A stimulus várakozások miatt szépen megpattant a 100-as szintről az USDJPY árfolyama, úgy látszik, hogy a sokak által intervenciós szintként is számon tartott tartományban ismét fordulni tud a devizapár. Egy csökkenő trendben halad lefelé az árfolyam, könnyen lehet, hogy a 100-as szintnél egy aljat építhet a kurzus és innen már nem megy újabb mélypontra. Az első fontosabb megálló 106 jen körül lehet, ahol a csökkenő trendvonal húzódik, majd 112 és 117 a következő fontosabb szint egy trendtörés esetén.
A jegybanki döntés július 29-én várható.

 

Japán jen napi grafikon (forrás: Reuters)

Japán jen napi grafikon (forrás: Reuters)

A posztot a Concorde elemzője, Rövid Szabolcs írta.

“Eljenesedhet” az euró?

Hasonló folyamat játszódik le Japánban: a BoJ negatív betéti kamatról szóló döntése után nem sokkal a jen heves erősödésbe kezdett, immár több, mint 10 százalékot menetelve a dollárhoz képest. Ehhez képest az euró még le van maradva, a technikai kép azonban hasonló, egy hatalmas bázisból tört ki tegnap az EURUSD keresztárfolyam felfelé. A jenhez képest azonban az erősödés mértéke eddig még jóval kisebb.

Meglepetést okozott a BoJ

A múlt heti piaci híresztelésekkel ellentétben a Bank of Japan mai ülésén nem hozott újabb monetáris lazító döntést. A hírre 2 százalékkal erősödött a jen, a japán részvényeket pedig öntik.
A japán ipari termelés év/év alapon 0,1 százalékkal nőtt márciusban, ez a vártnál jelentősen jobb érték. A kiskereskedelmi értékesítés éves szinten mért 1,1 százalékos visszaesése kicsit jobb a konszenzusnál. A japán maginfláció -0,3 százalék volt, ez viszont enyhén rossz adat.

USDJPY grafikon (forrás: Investing.com)

USDJPY grafikon (forrás: Investing.com)