ftse100

Elfáradhat a FTSE 100 index

A font látványosan erősödik az elmúlt napokban, számos erős makroadat érkezett, miközben a jegybank a mai kamatdöntő ülésen a stimulus csökkentéséről és kamatemelésről beszélt. A folyamat alapján még további font erősödés is jöhet, korábban már írtunk róla, hogy közel lehet a forduló, ez úgy látszik bekövetkezett.

A FTSE 100 index, mely jellemzően exportőrökből áll, egy jelentősebb emelkedésen van túl, az elmúlt hetekben azonban már a font gyengesége mellett sem tudott tovább menni, sokkal inkább egy tető építésre hasonlít az alakzat. A font erősödésével párhuzamosan ide is jöhetnek még vélhetően eladók, ha meg romlana a globális hangulat, akkor az további eladók is hozhatna, mindenesetre jó esély lehet rá, hogy több százalékot essen az index innen. Jelenleg a 200 napos mozgóátlaggal küzd, ennek letörése után azonban nagyobb tér nyílhatna meg lefelé.

FTSE100 napi grafikon (Forrás: Reuters)

FTSE100 napi grafikon (Forrás: Reuters)

Megindult a font

Látványosan felpattant ma az angol font árfolyama, ami a pozícionáltság és a technikai kép alapján (ahogy korábban is írtuk) nem meglepő, ma azonban több fontos hír is segíti a brit deviza erősödését.

  • A brit felsőbíróság döntése alapján a parlament jóváhagyása szükséges, hogy a kormány élesítse a kilépést szabályozó 50. cikkelyt, így csökkent az esélye egy hard-Brexitnek, mivel a parlament vélhetően nem szavazná meg a kemény feltételekkel járó kilépést.
  • A délelőtt publikált szolgáltató szektor PMI 54,-5-re emelkedett, ezzel nem csak a várt 52,4-es értéket múlta felül, de január óta nem látott csúcsra is ért a mutató, azaz a konjunktúrában látványos javulás látható.
  • A brit jegybank is kamatdöntő ülést tartott, melyen nem változtattak a monetáris kondíciókon, ugyanakkor jelezték közleményben, hogy nem akarják tovább vágni a kamatot a font gyengesége és az emelkedő infláció miatt.

A GBPUSD egy hosszú aljazást követően látványosan felpattant, első körben 1,25-nél, majd 1,285-nél találhat fontosabb ellenállást a devizapár, a hírek, a technikai kép és a pozícionáltság alapján jó eséllyel tovább folytatódhat az erősödés.

GBPUSD

GBPUSD napi chart (Forrás: Reuters)

GBPUSD napi chart (Forrás: Reuters)

 

A font erősödésével párhuzamosan a jellemzően exportőrökből álló FTSE100 index is lefelé vette az irányt, a történelmi csúcsról lefordult az index, így egy poteniális dupla-csúcs is kilakulhat a grafikonon. Erős a korreláció a font és a FTSE100 között, így amennyiben tovább tart a font erősödése, a brit index is lefelé tarthat.

FTSE100

FTSE100 napi chart (Forrás: Reuters)

FTSE100 napi chart (Forrás: Reuters)

Korrekció előtt a brit piac?

A jellemzően exportőrökből álló FTSE 100 index nagy rallyt tudhat maga mögött a brit népszavazás óta, a mindenkori csúcsa közelébe emelkedett az index helyi devizában, egyelőre azonban úgy tűnik, hogy nem tud markánsan új csúcsra emelkedni.

Ahogy arról már korábban is írtunk, sokat gyengült a font az elmúlt hetekben, a pozícionáltság pedig extrém magasságokba emelkedett, nagyon beállt egy irányba a piac. A ma reggeli hírek alapján csökkent az esélye a „hard-Brexitnek”, ez pedig elindította a fontot az erősödés útján. Hogy ez meddig tart és milyen mértékű lesz az jó kérdés, mindenestre, ha egy kompromisszum-képesebb tárgyalás felé indulnak el a politikusok, nagyobb felpattanás is jöhetne a pozícionáltságból, miközben egyre többen írnak már arról, hogy ezeken a szinteken már olcsónak számat a font. Ha erősödésnek indulna a font, akkor vélhetően a FTSE 100 index is lefelé vehetné az irányt.

Közel egy százalékra vagyunk a FTSE 100 csúcstól, így a stop szintet is szűkre lehet húzni, ha kimenne új csúcsra, borulna az elmélet.

FTSE 100 napi grafikon (Forrás:  Reuters)

FTSE 100 napi grafikon (Forrás: Reuters)

Órás charton is jól látható, hogy a 7110 körüli szinten próbál egy dupla csúcsot kialakítani az index, melyből egy potenciális fordulópont is lehet.

FTSE 100 órás grafikon (Forrás: Reuters)

FTSE 100 órás grafikon (Forrás: Reuters)