bank

Csökkenthet a QE volumenén az ECB?

A Bloomberg forrásai szerint az EKB-n belül kialakulóban a konszenzus a kötvényvásárlási program volumenének március utáni csökkentéséről. Ez egyrészt a makroadatok függvénye lesz, másrészt viszont a megvehető eszközök szűkössége miatt egyfajta kényszer is. Ugyanakkor nem kizárható az sem, hogy a havi 80 milliárdos QE volumen márciust követően is megmarad majd. Az EKB mérlegfőösszege a tervek szerint 2020-ig nem csökken, de a kötvénypiac fő hajtóerejének gyengülését jelentené a hír, ha igaz. Az ECB szóvivője később cáfol,  erről még nincsen szó, a fenti kérdésről a döntéshozók nem tárgyaltak. Ezzel együtt hetek óta nem látott mértékben emelkedtek az amerikai és az európai kötvényhozamok. A következő EKB ülés időpontja október 20.

A fentiek alapján nem meglepő módon keményen beleadtak a nemesfémekbe, az arany ára egy fontos technikai szintet áttörve több, mint 40 dollárral zuhant. A hozamemelkedési várakozások viszont segítették a pénzügyi szektort –  ők ilyen típusú hírekről álmodnak a korábbi bankvezetői nyilatkozatok alapján.

Nemcsak olasz, hanem német bank is szenved

Látványosan omlottak tegnap a Bremer Landesbank mélyen alárendelt, veszteségviselő képességgel rendelkező kötvényei, miután egy német sajtóhír szerint a jelentős rossz minőségű hajófinanszírozási hitelportfóliótól szenvedő bank tőkeemelésének lehetőségét Alsó-Szászország kizárja.
Bremer Landesbank CoCo kötvénye (forrás: Bloomberg)

Bremer Landesbank CoCo kötvénye (forrás: Bloomberg)

 

Gyenge volt az UniCredit és az Intesa

Miközben általában jó volt a piaci hangulat, keményen ütötték tegnap az olasz bankrészvényeket, miután a Reuters híre szerint az Unicredit és az Intesa is 1-1 milliárd eurót kell, hogy betegyen a hétfőn létrehozott bankmentő alapba – ezt az összeget a befektetők le is írták a tegnapi ármozgás alapján.

Már van olyan, aki venné a bankpapírokat

WSJ: egyes hedge-fundok szerint az európai bankrészvények összeomlása fantasztikus vételi lehetőséget jelent. Ezt Jamie Dimon JP Morgan vezér is így gondolta a saját bankjával kapcsolatban, egy forrás szerint tegnap 26 millió dollárért vett annak részvényéből.