Nagyot zuhant ma reggel az angol font

Tovább öntötték az angol fontot, miután a brit és az EU politikusok is beásták magukat a lövészárokba a Brexit feltételeit illetően. Legalábbis retorikai szinten senki nem enged, a britek által alapvetőnek mondott követelések az EU befizetés elengedéséről és a bevándorlás korlátozásáról Brüsszel számára teljesen elfogadhatatlanok. Tegnap Merkel nyilatkozott ilyen értelemben, a piacok pedig azt árazzák, hogy esetleg tényleg jön a “hard-Brexit”, egy német ipari vezető szavait idézve pedig “az EU nélkül Nagy-Britannia egy kis sziget, nagy külkereskedelmi hiánnyal.”
Hollande francia elnök szerint úgy tűnik, Nagy-Britannia tényleg emellett foglalt állást, az EU-nak pedig keménynek kell lennie a britekkel.
Ma reggel mindezek hatására az ázsiai illikvid kereskedésben a font egy rövid ideig majdnem 6 százalékos (egyes platformokon ennél is nagyobb) zuhanással kezdett – 1,14 alatt is volt kötés a dollárral szemben – , ezt követően visszaállt a “szokásos”, másfél százalék körüli esés szintjére. Egy trader szerint egy ideig szinte nem is voltak vételi és eladási ajánlatok a fontra, így következett be ez a helyzet. Sokat pozícionálhatták magukat egy “szoft” kilépésre és vették a fontot az elmúlt hetekben, az ezekhez kapcsolódó stop-loss megbízások aktiválódhattak ma reggel. Van egy időszak, amikor az amerikai kereskedők már hazamentek, az ázsiaiak viszont éppen csak kapcsolják be gépeiket, ilyenkor könnyen mozog a piac.
GBP intraday grafikon (Forrás: Bloomberg)

GBP intraday grafikon (Forrás: Bloomberg)