Mozgalmas napok elé nézünk

A következő napokban is kiemelt figyelem övezi a hosszú hozamok alakulását, miután a FED múlt heti kamatdöntését követően a 10 éves állampapírhozam több, mint egy éves csúcsra ugrott. Powell nem tudta teljesen megnyugtatni a piaci szereplőket, a Biden csomag és a laza monetáris politika tükrében továbbra is jelen vannak a gazdaság túlstimulálásától való aggodalmak és az inflációs félelmek.

Számos FED döntéshozó fog beszélni a héten, amely tovább csiszolhatja a jegybank szerepét betöltő szervezet üzenetét. Ezen belül is Jerome Powell FED elnök és Janet Yellen pénzügyminiszter meghallgatására figyelhetünk, amely az első közös megjelenésük lesz. Míg kedden a Képviselőház Pénzügyi Bizottsága, szerdán a Szentátus Banki Bizottsága előtt fognak beszélni az amerikai gazdaság egészségi állapotáról és a szükséges fiskális és monetáris politikai folyamotokról a pandémia árnyékában.

Ezen kívül sem lesz hiány jegybanki impulzusokból: ma kezdődik a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) négy napos találkozója, amelynek fő témája a jegybanki innováció lesz. E keretében többek között Christine Lagarde (EKB), Andrew Bailey (BOE) és John Williams, New York-i FED elnök is beszélni fog.

Miközben a forint történelmi mélypontjának közelében tartózkodik, az MNB Monetáris Tanácsa kedden tartja soron következő kamatdöntő ülését. Ennek fényében a kamatok változatlansága mellett is kiemelt figyelmet érdemelnek a szóbeli és írásos kommentárok. Ezzel párhuzamosan csütörtökön az egy hetes betéti tenderre figyelhetünk.

Az emelkedő hozamok tükrében az EKB többször jelezte, hogy fokozhatja a pandémia miatti eszközvásárlási program keretein belül a kötvényvásárlásait, amely a ma érkező statisztikában már tükröződhet is. Míg a megelőző három adatközlés szerint heti 12 és 14 milliárd euró között alakult a vásárlás volumene, a Bloomberg várakozása szerint ez 20-25 milliárdra ugorhatott.

A járványhelyzetet tekintve továbbra is jelentős divergencia rajzolódik ki az Egyesült Államok és az EU között, miközben a WHO január óta nem mért ilyen mértékű növekedést globálisan az új esetszámok tekintetében. A romló járványhelzet a növekedési képre is érzékenyen.
A CDC adatai alapján 21 amerikai államban már nő a napi új fertőzöttek száma, emiatt óvatosságra lenne szükség a gazdasági nyitásnál. Ezzel együtt a lazítás gőzerővel halad előre – az oltással együtt – , az elemzők pedig azt találgatják, hogy a variánsok és a vakcinák harcában ki lesz a gyorsabb, ennek komoly hatása lehet az egyes részvénypiac szektorok relatív teljesítményére a következő napokban. A vasárnapi adatok alapján a kórházban ápoltak száma csökkent, míg a napi új fertőzötteké stagnál.
Ezzel szemben Európa nagy országaiban elindult a járvány harmadik hulláma, a francia szigorítás után, melynek mértéke még nem érte a tavaly őszit, a héten Németországban számítanak korlátozások bejelentésére. Többek között a külföldről hazatérők turisták mindenképpen karanténba kerülnének, a célországtól függetlenül, ez nehezebbé tenné pl. a mostanában népszerű mallorcai utazásokat. Angela Merkel ma találkozik tartományi vezetőkkel, hogy egyeztessen a kérdésről.
Némileg jobb viszont az olasz helyzet, ahol megállni látszik az esetszám heves növekedése.
Az így is akadozó oltási programot az AstraZeneca körüli bizonytalanság is fokozza, egy friss felmérés szerint az európaiak majdnem kétharmada nem tartja biztonságosnak a vakcinát.

A romló járványhelyzetre adandó közös fellépés módját keresve az Európai Bizottság március 25-én két napos EU csúcsot tart, amelynek témáját valószínűleg a kaotikus oltási program fogja dominálni.  Emellett a tervezett EU vakcina igazolványról is érkezhetnek friss információk.

Szerdán érkezik a Markit Intézet beszerzési menedzserindexének márciusi előzetes olvasata, amely minden bizonnyal továbbra is jelentős eltérést mutat majd Európában a feldolgozóipar és a korlátozások által sújtott szolgáltató szektor között. Ezzel szemben az Egyesült Államokban a gazdaság újranyitásából erőt merítve már februárban is szép visszapattanást láthattunk a szolgáltató szektor aktivitásában.

Lakáspiaci adatok érkeznek az Egyesült Államokból: a várakozások szerint mind a használt, mind az új lakásértékesítés mérséklődhetett februárban, amelyet a kereslet-kínálati hatásokon túl a faanyagok árának elmúlt hónapban látott emelkedése is meghatároz. Emellett a jelzáloghitel-kamatok – habár historikusan továbbra is alacsony szinten tartózkodnak –  30 bázisponttal emelkedtek az elmúlt hónapban.

Csütörtökön negyedik negyedéves növekedési számok érkeznek az USA-ból: a várakozások szerint a világ legnagyobb gazdaságának évesített GDP-je az előző olvasattal megfelelően 4,1 százalékkal bővülhetett.

Pénteken a FED által preferált inflációs mutató, a PCE deflátor érkezik, amely 1,6 százalékot érhetett el februárban az előző 1,5 százalékkal szemben.