Ismét az ellenállásnál a CEZ

Megérkezett a 640 koronás szint közelébe a CEZ, sokadjára. A részvény közel áll ahhoz, hogy a füles csészéből kitörjön (lehet emelkedő háromszögnek is tekinteni az alakzatot). Ha lesz kitörés és az megfelelő forgalommal párosul, akkor első körben az alakzat szerint 682 korona is elérhető lehet, később pedig a 709 koronás szint. A 665 korona és a 700 korona ugyanakkor komoly akadályt jelenthet majd a részvény számára.

A katalizátort vélhetően az osztalékkal kapcsolatos bejelentés hozhatja meg, érdemes résen lenni, és megfelelő pozíciómérettel kezelni az esetleges gap kockázatot.

CEZ napi grafikon (forrás: Bloomberg)

CEZ napi grafikon (forrás: Bloomberg)