“Eljenesedhet” az euró?

Hasonló folyamat játszódik le Japánban: a BoJ negatív betéti kamatról szóló döntése után nem sokkal a jen heves erősödésbe kezdett, immár több, mint 10 százalékot menetelve a dollárhoz képest. Ehhez képest az euró még le van maradva, a technikai kép azonban hasonló, egy hatalmas bázisból tört ki tegnap az EURUSD keresztárfolyam felfelé. A jenhez képest azonban az erősödés mértéke eddig még jóval kisebb.

Japánhoz képest még a növekedési kép is jobb az öreg kontinensen: az Eurozóna és az USA gazdasági növekedése között nincsen érdemi különbség (év/év alapon az előbbi 1,6, az utóbbi 1,8 százalékkal nőtt az első negyedévben). Ezzel párhuzamosan az EU fizetési mérlegtöbblete rekordszintet ért el. A növekedési konvergencia pedig segít az eurónak.

Érdekesség, hogy a hozamkülönbözet abszolút nem támogatja az euró további emelkedését, jelenleg pl. 160 bázispont a hosszú állampapírok közötti hozamkülönbözet a dollár javára. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy ez a differencia a jen esetében is megvolt, mégsem akadályozta az erősödést.

Kérdés, hogy mit lép (lép-e) az erősödésre az EKB? Mivel március 10-én a már monetáris lazítás jelentős kiterjesztéséről döntött a központ bank (a QE volumenének növelése 20 milliárd euróval, kamatcsökkentés és a vállalati kötvények bevonása a QE körébe), nem valószínű, hogy pár százalékos euró erősödésre hirtelen újra reagálna. Emiatt az EKB reakciója csak később várható, akkor ha romlana a növekedési és az inflációs kép. Verbális intervenció ettől még jöhet.

További probléma, hogy az euró jelentős finanszírozó devizája volt az ún. “carry-trade” pozícióknak, azaz más, magasabb kamatú devizában denominált ügyleteket finanszíroztak ebből, a hírek szerint százmilliárdos nagyságrendben. Amennyiben a technikai kép hatására megindul ezen pozíciók zárása, úgy az további euró vételeket generálhat.

Mindezek alapján könnyen elképzelhető, hogy az EURUSD árfolyam akár az 1,20-as szintet is megnézi majd. Természetesen egy ilyen folyamat automatikus növekedési és inflációs stabilizátorként is szolgál, emiatt növeli egy későbbi dollár visszapattanás esélyét. A rövid távú kép azonban a további euró erősödés irányába mutat.

EURUSD és JPYUSD árfolyam (forrás: Bloomberg)

EURUSD és JPYUSD árfolyam (forrás: Bloomberg)

Az elemzést Móró Tamás, a Concorde Értékpapír vezető elemzője készítette.