Draghi nem tett meg mindent

az ECB lazítást akaró szárnya kompromisszumot kötött a német monetáris politikai döntéshozókkal, ezzel jelentős csalódást okozva az ennél jóval nagyobb lépésre, ezáltal további dollárerősödésre pozicionált befektetőknek. A “kötelező minimumnak” megfelelően csökkent csak a kereskedelmi bankok jegybanki betéti kamatlába -0,3 százalékra, elmaradt a QE volumenének növelése és minimálisan, a tartományi kötvényekkel lett csak kiszélesítve a vásárolandó eszközök köre. Ennek hatására az elmúlt hetek “Draghi pozícióit”, a dollár, illetve az európai részvény és kötvény vételeket nem meglepő módon hevesen zárták. Az európai hozamemelkedés az amerikai kötvények hozamát is érezhetően feljebb tolta, a tízéves papír a tengerentúlon 2013 nyara óta nem látott napi hozamemelkedést mutatott be.
Esett az amerikai részvénypiac is, itt a gyengülő dollár hatását a decemberi kamatemelés mellett elköteleződő Janet Yellen eliminálta.