Raiffeisen

Nem fogadta jól a Raiffeisen az új terveket

8 százalékot meghaladó mínuszban forog a Raiffeisen részvény, a papír beesett a nevezetes mozgóátlagok alá. Ha így halad tovább a papír, akkor a 10,5 eurós mélypont is elérhető lehet.

Raiffiesen Bank napi grafikon

Raiffiesen Bank napi grafikon

 

Jelentett a Raiffeisen International

Tegnap este meglepetésként jelentett a Raiffeisen International. A nettó eredmény a piaci konszenzusnak megfelelő (114 millió euró, szemben a 111 millió euró várttal), struktúrájában hasonló a többi bankéhoz, alacsony bevételek, alacsony hitelezési veszteség. A tőkemegfelelés nem változott érdemben, 11.5% maradt, Erstéhez hasonlóan nincs benne az első negyedéves eredmény a tőkében. A menedzsment nem változtatott a várakozásain, az idei hitelezési veszteség alacsonyabb lesz mint a tavalyi, bár feljebb lesz előremenőleg, mint az első negyedévben.
A piacot inkább az fogja izgatni, hogy a bank a jelentéssel együtt azt is bejelentette, hogy összeolvadhat az RZB-vel. Ez már többször is felröppent, mint pletyka, most azonban úgy tűnik, hogy komolyak a szándékok, a következő 6 hónapban vizsgálni fogják a lehetőségeket. Egy ilyen lépés elsősorban az RZB-nek lenne jó tőke szempontjából. Az összeolvadás után is maradna a Raiffeisen a tőzsdén. Nehéz a jelenlegi információk alapján látni, hogy mi lesz a történet vége, elképzelhető, hogy az összeolvadás után a jelenlegi részvényesek kapnának az újonnan létrejött cég részvényeiből, a régiekért cserébe. A bizonytalanság és az, hogy az RZB-ből kapnak részvényeket a meglévő Raiffeisen International tulajdonosok nyomás alatt tarthatják a részvényárfolyamot.
Az alábbi postot Hai Thanh Le Phuong, a Concorde részvényelemzője írta.

Füles csészéből törhet ki a Raiffeisen

A Reuters híre szerint a lengyelek visszakozni készülnek a svájci frank konverziótól. Az elmúlt hetekben főleg arról lehetett olvasni a lengyel bankszektort illetően, hogy a magyarhoz hasonló konverzióval átalakítanák a frank hiteleket zlotys hitelekké.

A Raiffeisen számára is pozitív lehet a hír, mivel nem esne le a tőkemegfelelési mutató a veszteség miatt. Egyelőre még nem tiszta, hogy tényleg lekerül-e a napirendről a konverzió, vagy csak elhúzódik az egész folyamat a Moody’s május 13-i felülvizsgálata miatt.

A chart alapján a részvény egy füles csészéből próbálhat kitörni, amiből lendületes emelkedés is jöhet akár a 17 eurós szintek környékéig is. (A hír egyébként a Raiffeisen kötvény számára is pozitív lehet).

Amennyiben a 12,8 eurós szint elesik, úgy nem beszélhetünk kitörésről.

Raiffeisen napi grafikon

Raiffeisen napi grafikon

Izgalmas lehet ma a Raiffeisen

A Raiffeisen International harmadik negyedéves adó előtti eredménye 157 millió euró a várt 36 milliós veszteség helyett, a CET1 tőkemegfelelési mutató a korábbi 10,7 helyett 10,8 százalékot ért el. A bank közleménye szerint megállapodtak az EBRD-vel az ukrán leánybank tőkeemeléséről.

Átlépett a 200-as mozgóátlagon a Raiffeisen

Jó a hangulat Európában, veszik a részvényeket miután a görög parlament megszavazta az EU által elvárt csomagot. A Raiffeisen Bank papírját is megtalálták ma, egyelőre úgy fest, hosszú idő után először emelkedett a 200 napos exponenciális mozgóátlag fölé a részvény. Ha sikeres lesz a kitörés, akkor bőven van előtte még tér az emelkedéshez annak ellenére, hogy a legutóbbi lokális mélypontok óta nagyjából 20 százalékot drágult már a papír.

Fundamentális alapon 16 eurós célárunk van a részvényre.

Raiffeisen Bank napi grafikon

Raiffeisen Bank napi grafikon