font

Történelmi font erősödés Theresa May beszéde után

Theresa May beszéde után történelmi mértékű erősödést mutatott be az angol font. A brit elképzelések körvonalazódásával a fontot korábban shortolók is zárták pozícióikat, illetve a May által megfogalmazott vízióban az EU-val a közös piacon kívül, de továbbra is egy szabad-kereskedelmi megállapodás keretén belül működnének együtt, ezzel a legrosszabb forgatókönyv elkerülhető lenne. Mivel az EU több országgal, így Kanadával is kötött ilyet, erre az elméleti lehetőség adott. A brit miniszterelnök egy fenyegetést is bedobott: ha nem sikerül ez a megállapodás, akkor gazdasági modellt vált az ország, alacsony adókkal és laza szabályozással csalogatja majd a vállalatokat, akár az EU-ból is. Emellett emlékeztetett arra, hogy a brit hírszerzési információk fontosak Európa biztonsága szempontjából, ezzel azt sugallva, hogy ezekhez is csökkenhet az EU hozzáférése. A Brexit szerződést a parlamentnek is jóvá kell majd hagynia kijelentése szerint.

Az első brüsszeli EU reakciók üdvözölték a tisztább képet, ugyanakkor továbbra is az “először a válás, utána a kereskedelmi tárgyalás” elvet hangsúlyozzák, nem támogatva a gyors szabad-kereskedelmi megállapodás megkötését. A német  SPD “Brexitügyi” vezetője szerint pedig a brit követelés olyan, mint amikor valaki “nem akarja fizetni a tagdíjat a sportklubban, de továbbra is használná az edzőtermet, a teniszpályát és a szaunát”.

Két fontos chart ehhez kapcsolódóan:

GBP pozíciónáltság: ahogy látható, továbbra is nagyon sokan ülnek font short pozícióban, ez  inkább az erősödés irányába mutat.

GBP nettó pozícionáltság

GBP nettó pozícionáltság

A fundamentális kép azonban nem sokat segít, továbbra is rekordon az ország fizetési mérleg hiánya, emiatt trendforduló nem valószínű, de a pozícionáltságból még jöhet egy kis erősödés.

GB fizetési mérleg

GB fizetési mérleg

Felpattanhat a font?

Kezd megnyugodni a font piaca, az elmúlt napokban már megállt a szeptember végén látott intenzív esés, próbál egy bázist építeni a brit fizetőeszköz. A hétvégi hírek alapján az körvonalazódik, hogy a korábbinál egy kicsit finomabb retorikát képvisel a brit kormány, ami segíthetné a font erősödését is. Emellett szólhatna az is, hogy több, mint 30 éve nem volt ilyen magas a font gyengülésére játszó short pozíciók száma, miközben a chart is masszívan túladottá vált. Nem lenne meglepő, ha az elkövetkező napok a font erősödéséről szólnának. Ma 10:30-kor érkezik a brit inflációs adat, erre várhatóan volatilisebb mozgás lesz, amennyiben igazolódna a felpörgő infláció, az támogathatná a font erősödését.

GBPUSD napi grafikon (Forrás: Reuters)

GBPUSD napi grafikon (Forrás: Reuters)

Bajban vannak a brit ingatlanalapok

3 újabb brit ingatlanalap visszaváltásának lehetőségét függesztették fel, amely egy ilyen helyzetben teljesen természetes. Az illetékes felügyelet szerint felül kell vizsgálni ezek konstrukcióját – azaz jó-e nyíltvégű, bármikor visszaváltható alap formájában illikvid eszközöket finanszírozni.
Az Aberdeen pedig 17 (!) százalékkal értékelte le brit ingatlanalapját és átmenetileg ő is felfüggesztett, hogy a visszaváltást kérő befektetőknek legyen ideje gondolkodni. Akik mégis emellett döntenek, azok már a csökkentett áron tehetik ezt meg.

Ma szavaznak a britek

YouGov felmérés: 51 százalék maradna, 49 százalék kilépne az EU-ból (az előző felmérésnél 42-44 százalékon álltak a táborok).

ComRes kutatás: 48 százalék maradna, 42 százalék kilépne (korábban: 45-45 százalék volt)

TNS: 41 százalék maradna, 43 százalék kilépne (korábban: 40-47 százalék volt)

UK Opinium: 44 százalék maradna, 45 százalék kilépne (korábban: 44-44 százalék volt).

A fogadóiroda BetFair szerint 79 százalék a bennmaradás esélye.

Egy BBC-s anyag a 1992-es font összeomlásról, érdemes megnézni a Brexit szavazás előtt