Nem lett nyugodtabb Donald Trump a hétvégén

Nem lett nyugodtabb ugyanakkor Donald Trump: a hétvégén Twitter üzenetrohamban osztotta ki James Comey volt FBI igazgatót – akinek memoárja holnap jelenik meg – , valamint az ügyvédje és “végrehajtó embere”, Michael Cohen  elleni nyomozás és házkutatás tényén is ki van borulva. Ennek oka lehet, hogy washingtoni források szerint – bár ez hivatalosan nem lett megerősítve – Mueller fővizsgálónak bizonyítéka van arra, hogy Cohen 2016 nyarának végén Prágában járt, miközben az ügyvéd ezt folyamatosan tagadja. A kérdés rendkívül fontos, miután a korábban nyilvánosságra került, a Clinton kampány megbízásából készült Steele-dosszié állítása szerint Cohen ekkor a helyi orosz kulturális központban titokban találkozott Putyin orosz elnök egyik bizalmi emberével, valamint a Demokrata Párt e-mailjeit feltörő román hackerekkel – ez igazi “füstölgő pisztoly” jellegű bizonyíték lenne az elnök kampánystábja ellen. Ez jelenleg az első számú politikai kérdés Washingtonban, amely mindenkit lázban tart.
Miután ügyvédek ellen nagyon ritkán hajtanak végre házkutatást, felmerül annak lehetősége, hogy tényleg komoly bizonyíték van Cohen ellen, vagy éppen más bűncselekménnyel kapcsolatban vádalkut kötnének vele a hatóságok, hogy valljon az elnök ellen.
Még egy csavar van a történetben: források szerint Trump Rod Rosenstein igazságügy-miniszterhelyettest is ki akarja rúgni, amiért az nem akarja eltávolítani Muellert – ezt viszont még republikánus oldalon is sokan durva lépésnek tartanák. Különösen érdekes lehet az egész kérdés  akkor, ha novemberben tényleg demokrata többségű lenne a Kongresszus, ekkor bizonyítottság esetén akár az elnök ellen is könnyebben indulna lemondatási eljárás.