Elakadhat a forint gyengülése

Az elmúlt hetekben a korábban megszokott piaci mozgásokhoz képest látványos forintgyengülés következett be, pár hét leforgása alatt a 310-es szintekről 320 forintig gyengült az euróval szembeni jegyzés, azonban jó eséllyel hamarosan megnyugodhat a forint piaca és 310-320 forintos sáv alsó széléhet közelíthet a kurzus.

A hazai fizetőeszköz gyengülése elsősorban nemzetközi folyamatokkal magyarázható, az amerikai dollár finanszírozás drágulása miatt egy látványos eladói hullám bontakozott ki a fejlődő piacokon. Ez elsősorban a rövid távú finanszírozásra leginkább rászoruló és/vagy jelentős fizetési mérleg hiánnyal rendelkező országok piacán volt jelentős, mint például Törökország.

Ennél kisebb mértékben, de áttételesen érintette a széles körű fejlődő piacokat is, megindult a pénzkiáramlás a fejlődő piaci kötvényalapokból, melynek hatására a magyar kötvényhozamok is követték a tengerentúli mozgásokat. A 10 éves magyar kötvényhozam pár hét leforgása alatt 2,5 százalékról 3,3 százalékra emelkedett.

Fundamentális oldalról ugyanakkor egyelőre nem indokolt jelentős gyengülés, a fizetési mérleg többletünk ugyan csökkent, de még mindig többletet mutat és a külső sérülékenységünk is jelentősen mérséklődött a devizaadósság visszaszorítását követően. Fontos változás ugyanakkor, hogy a dollár hozamok emelkedése miatt egyre kevésbé vonzó a magyar eszközök által kínált hozam, azonban ezzel együtt is megmaradhat a forint stabilitása.

Nagy kérdés, hogy meddig emelkedhetnek még az amerikai kötvényhozamok, a pozícionáltság és a FED kommunikáció alapján fékeződhet a kötvénypiacra nehezedő nyomás, ami segíthet a forintnak is. Egy további kötvénypiaci jelentős hozamemelkedés ugyanakkor komoly kockázatot jelent.

Összességében tehát bár több kockázati tényező látható a forint piacán, de vélhetően maradhat továbbra is egy kereskedési sávban az euróval szemben, a korábban kialakult sáv 310-320 közé tolódhat.