A július nem a líra hónapja volt

A török lírát több negatív hatás is érte júliusban, amely miatt a dollárral szemben további mélypontokat ért el. Nem segített az új parlament piaci megítélésében, hogy Erdogan szinte első lépéseként vejét nevezte ki a jegybank élére, illetve az sem, hogy az intézmény nem változtatott irányadó rátáján, szemben az általános várakozással, amely 100 bázispontos emelést prognosztizált. A friss inflációs adat is taszított a devizán, miután a pénzromlás üteme 15,39 százalékra ugrott júniusban az előző 12,15 százalékról. A török fizetőeszköz júliusban 6 százalékot gyengült a dollárral szemben.

Ugyanakkor az amerikai és a török kormány közti feszültség is fokozódik, amelynek kulcsfigurája Andrew Brunson amerikai lelkész. Brunsont a 2016-os Erdogan elleni puccskísérletet követően tartóztatták le, amelyben a vád szerint részt vett. Trump twitter üzenetében szankciókkal fenyegette meg a másik NATO-tagországot, amennyiben nem engedik szabadon állampolgárát. Erdogan korábban Fethullah Gulenért cserébe (az Amerikában tartózkodó hitszónok, akit a puccskísérlet megszervezésével vádol Erdogan) felajánlotta Brunson kiadását, amely az amerikai félnek nem tetszik. Azonban minden bizonnyal a világ legnagyobb gazdaságának megvannak a megfelelő eszközei akaratának érvényesítésére.

Történelmi mélypontokon a TRY a dollárral szemben

Történelmi mélypontokon a TRY a dollárral szemben